Márciusi új szakdolgozatok

Eltelt egy újabb hónap – a szakdolgozatok iránt pedig, a leadási határidő közeledtével egyre nagyobb az érdeklődés: íme a márciusi feldolgozó munka eredménye.

 

Összesen 483 új szakdolgozat, amelyek már elérhetők a könyvtár raktárából.

 

Reklámok

A Költészet Világnapja

A Magyar Költészet Napja (április 11.) mellett egy másik nap – helyesebben kettő – is szól a versekről és alkotóikról. És mi lehetne alkalmasabb választás a lírai hangulathoz, mint az északi félgömbi tavasz első napja, március 21-e? (a másik nap március 22.) Aránylag új keletű ünnepről van szó egyébként: az OSZK Jeles Napok című összeállítása szerint az UNESCO 1999 novemberében határozta el évenkénti megrendezését, amelyet így 2000-ben valósítottak meg elsőként.

Petőfi Sándor

A XIX. SZÁZAD KÖLTŐI

Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.

Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet isten külde
Vezérül, a lángoszlopot.
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.

Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját,
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!

Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.

Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!

És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell. –
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.

(Pest, 1847. január.)

Kedvcsinálónak íme Petőfi Sándor alkotása – aki kedvet érez hozzá, holnapig (vagy éppen holnap) ossza meg velünk kedvenc versét itt a blogon!

Internet Fiesta

 

Kedves (blog)Olvasók!

A tavalyi “bemelegítő” alkalom után idén ismét remek programokkal készülünk az Internet Fiesta nevű országos rendezvénysorozatra. A kezdeményezés – idén tizennegyedszerre – arra irányul, hogy “minél többen ismerjék meg a világháló által nyújtott lehetőségeket.” (fiesta.kjmk.hu) Az idei programszervezési felhívásban az internet közösségépítő szerepét kérik kihangsúlyozni, ezért aztán mi is ezt domborítjuk három igen érdekes előadásunkban, amelyekre a jövő hét elején, 25-26-27-én, délután 14:00-tól kerül sor, a helyszín az alagsori szint lesz. A tartalomból:

március 25:
A könyvtáros az intézmény honlapjába rejtve : Mi mindent szolgáltatunk a nyitva tartási időn kívül is?
  (előadó: Nyitrai Erzsébet, nyitraie kukac sze.hu)
Milyen Web 2.0-ás szolgáltatások érhetőek el a könyvtárban?
Hogy alakult ki a könyvtár interaktív honlapja?
Hogy működik az oldal?
Hogy épül be a könyvtár marketingstratégiájába?

március 26:
Könyvtári marketingtevékenység a Facebook erőforrásainak kiaknázásával
(előadó: Tóth Katalin, tothkati kukac sze.hu)
Milyen céllal jött létre az Egyetemi Könyvtári Facebook?
Hogy alakult ki Facebook-profilunk?
Hogy használja ki a könyvtár a Facebook nyújtotta ingyenes reklámozási lehetőségeket?

március 27:
Napló a nagyközönségnek – másfél éves az Egyetemi Könyvtár blogja
(előadó: Hubay Miklós, hubay kukac sze.hu)
Hogyan hódította meg az online napló az egész világot?
Hogyan fedezték fel és alkalmazzák napjainkban a könyvtárak?
Milyen információkat érdemes feltenni egy blogra?
Hogyan lett a SZE EK könyvtárának blogja a Voynich-kódex megfejtőinek fóruma?

fiesta

fiesta.kjmk.hu

Bibliobusz – régen

bookbus

A “legnagyobb közösségi oldalon” osztották meg ezt a fényképet. Amellett, hogy a bibliobusz évtizedekkel ezelőtti megjelenési formáját láthatjuk, felhívom a figyelmet a háttérben szerényen meghúzódó panelházakra; akárha valamelyik keleti ország szocreál negyedében volnánk – pedig ez Amerika! 🙂

E-könyvek hete

A Facebookon olvasom a PTE Illyés Gyula Kari Könyvtár tájékoztatását, mely szerint:

2004 óta minden évben megrendezik az elektronikus könyvek népszerűsítésére a “Read an E-Book Week” programot. Idén március 3-9 között van az E-könyv olvasás hete. A könyvkiadók közül többen néhány könyvet ingyenesen letölthetővé tettek erre az időszakra. Az érintett e-könyvek valamennyi forgalmazó oldalán ingyenesen érhetőek el egész héten. A kedvezményesen kapható e-könyvek listáján népszerű szépirodalmi és könnyed olvasmányok éppúgy találhatóak, mint szakkönyvek.

A kiadói lista ITT található

Februári szakdolgozatok

A katalógusépítés ebben a hónapban sem szünetelt: és ahogy a könyvtári statisztikából látszik, egyre többen és többen kerestek különféle témában szakdolgozatokat. Februárban összesen 148 darab szakdolgozat-kérőlapot számláltunk össze, ami a nyitvatartási napokkal számolva hat darab szakdolgozat naponként! Örülünk a nagy érdeklődésnek, és igyekszünk lépést tartani a megnövekedett igényekkel. A szakdolgozatok katalógusba kerülése folyamatos; szintén a februári munkanapokkal számolva kollégáim és jómagam naponta átlagosan 15 új szakdolgozatot vittünk fel a katalógusba és tettük ezáltal számotokra elérhetővé.

Februári gyarapodási jegyzékünket szakdolgozatok terén

ITT olvashatjátok

szadoker

Ne feledjétek: a raktári kérőlap kitöltésekor a Raktári jelzet sorban a pirossal keretezett azonosítót kell feltüntetni; ez egyben annak eldöntését is segíti, hogy a kiválasztott dokumentum “sima” könyv-e, esetleg valami más (szakdolgozat, TDK és doktori disszertáció esetében mindig az itt szereplő jelzet kerüljön a kérőlapokra!)

Szép napot mindenkinek!

Böngészem a Könyvtár-Információ-Társadalom című hírlevelet, és egyszer csak ezen akad meg a szemem:

Eric Frierson a University of Michigan Hatcher Graduate könyvtárosa kezdte meg a ‘könyvtáros tejeskávéval’ szolgáltatás bevezetését, azzal a céllal, hogy megismertesse könyvtár elektronikus szolgáltatásait és személyes kapcsolatba lépjen a hallgatókkal. A szolgáltatás lényege, hogy a könyvtáros minden héten meghatározott időpontban (általában 2 órára) elmegy az egyetemi könyvtárba laptopjával, melyre kifüggeszt egy papírt ‘Librarian with Latté’ felirattal és egy kávé mellett megválaszolja a hallgatók kérdéseit, megmutatja nekik azokat az információforrásokat, amiket később is tudnak majd használni. Az időpontról e-mailben értesíti a diákokat. A kávézóban olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a személyes konzultáció átalakult csoportos oktatássá, melyet később számítógép termekben tartottak, de a kávézó sikeresebbnek bizonyult. A kezdeményezés hatással volt a könyvtárhasználatra is, egyre többen vették igénybe a könyvtár szolgáltatásait közvetlenebb kapcsolat alakult ki a hallgatók és a könyvtárosok között.

Mi is megcsináljuk esetleg az Irodalmi Kávézóban? Közel van és autentikus a helyszín is 😀

 

Robot-raktáros

“Az Észak-Karolinai Állami Egyetem James B. Hunt Jr. Könyvtárában könyvtárosok helyett egy robot, az ún. bookBot válogatja ki a raktári kéréseket.”

Az eredeti cikk itt található. Mi azért egyelőre még nem cseréljük le a raktárosainkat, ahhoz túlságosan szeretjük mindegyiket! 🙂

Természetes médiatár

Erről a gyűjteményről még tegnap értesültünk a Facebook-on, s most lelkesen ajánljuk minden természetkedvelő olvasónak a Macaulay Library gyűjteményét, amely állatokról készült hang- és videófelvételeket tartalmaz, százezres nagyságrendben, ez pedig összesen mintegy 7500 órányi anyagot jelent. A páratlan összeállítást a Cornell Egyetem ornitológiai (azaz madártani) laboratóriuma üzemelteti és tartja karban: a méretekről pedig annyit, hogy a világ madárfajainak 75%-áról van már valamilyen dokumentáció, de az élővilág más területeiről származó felvételek száma is szépen gyarapodik.

Az 1929-ben alapított könyvtár küldetésének tartja, hogy a lehető legtöbb faj viselkedéséről, életmódjáról, hangjáról felvételt készítsenek, és azt a gyűjteményben eltárolják a biodiverzitás, az élővilág sokszínűségének bemutatására és kutathatóvá tételére – írja egy összefoglaló cikk.

Az adatbázis használatához könyvtári szakismeret nem igazán szükségeltetik, ellenben nem árt, ha némi biológiai előképzettséggel rendelkezünk, vagy a kezünk ügyébe tud akadni egy határozó: a kereső ugyanis fajok alapján működik. Mármost, ember legyen a talpán, aki fejből tudja, hogy pl. a “macskák” latinul Felidae, hogy a “baglyok” Strigiformes. Azért persze ne essünk nagyon kétségbe, a hagyományos “cats, owls” kifejezésekkel is eredményhez juthatunk, az adatbázis ugyanis tartalmazza a nemzetségek, nemek, fajok stb. hétköznapi megnevezését is. Tehát ha például az istenért sem jut eszünkbe, hogy a vörös róka latin neve “vulpes vulpes”, akkor a “red fox” ugyanolyan sikeres keresést eredményez.

Próbáljuk ki: írjuk be ez utóbbit a jobb felső sarokban látható keresőbe, majd a megjelenő találatok közül (kb. mint a Google esetében) válasszuk ki a megfelelőt. És így máris a találati oldalra jutunk, ahol külön fül jelöli a hang- és mozgókép-felvételeket az adott élőlényről. Minden találat gazdagon van metaadatolva: megtekintés előtt informálódhatunk olyan paraméterekről, mint a felvétel készítésének helye, ideje, a felvétel időtartama, minősége, sőt néhol még a rögzítés technikai adatai is.

És ahogy az egy jólnevelt adatbázisban lenni szokott: böngészni is lehet, természetesen ezt is biológiai rendező elv szerint, ehhez a főoldal aljára kell görgetni, itt találjuk a főbb törzseket: madarak (Birds), emlősök (Mammals), hüllők (Reptiles), kétéltűek (Amphibians), ízeltlábúak (Arthropods) és halak (Fishes). A kiválasztott kategóriára kattintva részletesebb rendszertani táblázatot kapunk, ahol az angol elnevezések feltüntetése mellett az egyes csoportokhoz kapcsolódó felvételek száma nyújthat némi segítséget az adatbázis használatában. Érdemes böngészni! 🙂

Prospero Pont az Egyetemi Könyvtárban

prospero

A Prospero Könyvei Budapest Kft. már hosszabb ideje a tudományos és szakkönyvek vezető magyarországi importőre, amely néhány évvel ezelőtt létrehozta a Prospero Partner Pont szolgáltatást, amelynek fő célja, hogy ügyfeleik szállítási költség nélkül vehessék át a megrendelt könyveket. Az országban négy nagyobb városban, Debrecenben, Miskolcon, Pécsett és Szegeden található ilyen Partner Pont, amihez 2013-tól Győrött a Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár is csatlakozott. Az interneten megrendelt könyveket nálunk is átvehetik hétfőtől péntekig, 9-19 óráig a kölcsönzőpultnál, keressék Oross Adriennt  vagy Perjés Dorottyát.

Emellett lehetőség van feliratkozni a cég hírlevelére a www.prospero.hu oldalon – téma alapján rendszeresen ajánló jegyzéket küldenek az új dokumentumokról.

 

 

%d blogger ezt kedveli: