Könyvtár a plázában

No, csak hogy tudjunk róla, már ilyen is van. Jó ötlet, nem bánnánk ilyet az Árkádban mondjuk 🙂

Egerben, az Agria Park Bevásárlóközpontban nyílt meg pénteken az ország első plázakönyvtára a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár fiókkönyvtáraként. 

A kezdeményezés célja, hogy a mai kor igényeihez alakítsák a könyvkultúra terjesztését. Az új közösségi helyszínné vált plázában friss olvasnivalóhoz, kölcsönözhető könyvekhez lehet hozzájutni – közölték a szervezők.

A plázakönyvtár minden héten pénteken, szombaton és vasárnap 10 órától 18 óráig várja az olvasni vágyó látogatókat. Az intézményben elérhető lesz valamennyi hagyományos könyvtári szolgáltatás. A könyvtárosok arra számítanak, hogy a könyvtár egyfajta közösségi térré válik, ahová szívesen térnek be a látogatók olvasni, tárgyalni, játszani vagy csak beszélgetni.

A legkisebbeket kifestőkkel, társasjátékokkal, kézműves foglalkozásokkal várják, szerveznek olvasást népszerűsítő programokat, felolvasóesteket, az Egerbe látogató turisták számára pedig közhasznú szolgáltatásokat nyújtanak: információkat kaphatnak a városról, a környező településekről, a látnivalókról, programokról. (nol.hu)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: