Újdonságok még egyszer

Meg kell állapítsam, hogy a tegnap kikerült, könyvújdonságokról szóló bejegyzés nézettségi rekordokat döntöget! Nagyon örülünk az érdeklődésnek, és tőlünk telhetően igyekszünk kielégíteni mindenki kíváncsiságát 🙂 Aki a mai napon az újdonságasztal felé veszi az irányt, máris változásokat tapasztalhat. Íme néhány a frissen bekerültek közül:

Iparjogvédelem – A dokumentumot a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala jelentette meg, idézzük hát az ő ajánlójukat:

“Az Iparjogvédelem című kötet közérthető módon tárgyalja a tárgykör minden fontos kérdését. A kötet megírásában kiváló szaktudással rendelkező iparjogvédelmi szakemberek segítségét kértük, akiknek a tapasztalata és kipróbált szakértelme biztosította, hogy a kötetben megjelenített tudás nem merül ki a jogszabályok egyszerű bemutatásában, hanem rávilágít az iparjogvédelem összetett rendszerében rejlő összefüggésekre. Ennek megfelelően a kötet nem csupán az iparjogvédelmi oltalmi formákat tárgyalja, hanem kitér például az innovációs folyamatokra és a magyar innovációs rendszer főbb vonásaira, valamint az iparjogvédelmi információszerzés jelentőségére és forrásaira is. Az iparjogvédelmi ügyek intézési menetének egy külön fejezetben történő bemutatása segíti az eljárások rendszerben való áttekintését.”

Szerzői jog – ugyancsak SZTNH-kiadvány, a fejezetek végén összefoglaló, felkészülést segítő kérdésekkel.

“Szerzői jogi védelem alatt áll egy fotó vagy egy újságcikk? Esetleg egy rajzfilmfigura? Hogyan használhatóak fel ezek jogszerűen, kell-e engedély a felhasználásukhoz, és az kitől és hogyan szerezhető be? Milyen jogai vannak a szerzőnek, és meddig illetik meg ezek a jogok? Hogyan lehet idézni más művéből? Hogyan léphet fel a szerző az ellen, aki megsérti a jogait? Ezekre, az internetes környezetben egyre gyakrabban felmerülő kérdésekre is választ ad a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala munkatársai által összeállított szerzői jogi tankönyv, amelynek célja eligazítást nyújtani a szerzői jog területén. Közérthető módon, érdekes hazai és külföldi gyakorlati példákkal kiegészítve ismerteti a legfontosabb szerzői jogi kérdéseket, kezdve a szerzői jogi védelem feltételeitől a szabad felhasználás esetein keresztül a szerzői jogok megsértése esetén igénybe vehető jogérvényesítési eszközökig.” (sztnh.gov.hu)

Dulácska Endre: Kisokos statikusoknak – Dulácska Endre neve – tudom, tegnap is így kezdtem – nem hinném, hogy bármely gyakorló tervezőmérnökünk előtt ismeretlen volna, az Egyetemi Könyvtár több régi, jól bevált munkáját és új írásait is kínálja olvasóinak. A Statikusok könyve és a Földrengés elleni védelem mellé most megérkezett a Kisokos “felújított” változata, amely már az Eurocode szabványok alapján tartalmazza az építéssel, tervezéssel foglalkozó szakemberek számára nélkülözhetetlen ismereteket, és az egyes tárgykörökhöz kapcsolódó fontos szakirodalmat. Ismét idézet következik: “a Kisokos Statikusoknak nem arra való, hogy abból tanuljuk meg a szakmát, hanem arra, hogy a már egyszer megtanult szabályokat felfrissítsük, és a szükséges képleteket, táblázatokat egy kötetben megtaláljuk.” (epitesimegoldasok.hu)

Rekettye Gábor: Marketing a magyar kisvállalatoknak – Akik már fogták a kezükben a szerző 2007-ben megjelent, Kisvállalati marketing című művét, azok néhány részletet minden bizonnyal ismerősnek fognak találni ebben a könyvben is – kibővített és átírt kiadásról van ugyanis szó. Rekettye Gábor saját honlapján a korábbi kiadványt a “bátor, kitartó vállalkozónak” ajánlja, aki nélkül nem működik a magyar gazdaság. Ha ezek a szavak már 2007-ben is érvényesek voltak, akkor most még inkább azok, hiszen az elhúzódó gazdasági válságban a kisvállalatoknak is meg kell találni a maguk egyre rögösebb útját – ebben segíti a vezetőket a szerző gyakorlatias nyelvezetű, sok példát felvonultató írása.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: