Letölthető könyvek

Szép napot mindenkinek! Ismét egy pénteki nap, ismét vár ránk egy pihenős (?) hétvége – a lazítással töltött órák utáni vágyat azonban most kiegészíti valami: igen, ma még ráadásul 13-a is van, amely dátum kinek annyi szerencsét hoz, mintha egy tartálykocsinyi Felix Felicist ivott volna, másnak pedig annyi szerencsétlenséget, mintha egy tartálykocsinyi fekete macska vette volna körül egyszerre. Nem olyan vészes nap ez egyébként, főleg, ha az ember olyanokat olvas a délelőtti munkakezdés után közvetlenül, mint én ma:

az Egyetemi Könyvtár honlapján már régebb óta reklámozott, szabadon és teljes szöveggel elérhető folyóiratok gyűjteménye (DOAJ) után most itt a szabadon és teljes szöveggel elérhető KÖNYVEK gyűjteménye is – az angol rövidítés ennek megfelelően persze DOAB lett. Abszolút új oldalról van szó, hiszen csak tegnap óta működik, ebből következik, hogy gyűjteménye is még kezdeti stádiumban van, de növekedésében abszolút biztosak lehetünk, fejlődését várhatjuk és elvárhatjuk. Jelen pillanatban az adatbázis valamivel több, mint 750, pdf-formátumban letölthető könyvet tartalmaz, amelyek közül kereséssel is szemelgethetünk, egyelőre azonban biztosabb a böngészés igénybevétele (Browse). Cím, tudományterület és kiadó alapján vehetjük szemügyre az adatbázis tartalmát. Ha például a tartalmi megoszlásra vagyunk kíváncsiak (érdekes és tanulságos adatokat nyerhetünk ezáltal!), akkor válasszuk a By Subject lehetőséget, majd nyissuk ki a teljes témafát (Expand Subject Tree)!

Azonnal kitűnik a két domináns terület: a társadalomtudomány (168 kötet) és a történettudomány (111), de érdemes megemlíteni még a nyelv- és irodalomtudományi munkákat (62), a szociológiai köteteket (60) vagy a jogtudományi írásokat (58).

A találati oldalon a könyvek borítóját és néhány fontos adatát láthatjuk, a teljes tartalmat a Fulltext szóra kattintva olvashatjuk el. Kellemes böngészést kívánok – megjegyezve, hogy időről-időre érdemes visszatérni az oldalra, ne riasszon el senkit egyes tudományterületek alulreprezentáltsága! 🙂

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: