Bökj egy könyvre – 12.

Heti könyvajánlónkat ma kivételesen nem a véletlen, hanem egy rövid reggeli beszélgetés alapján közlöm a kedves (blog)Olvasó közönséggel. Ma mindenki a Valentin-nap lázában ég (jelzem, vándorünnepről van szó, Amerikából érkezett, és Amerikában nem emlékeznek meg magyar ünnepekről, pedig az egyenlőség érdekében igazán megtehetnék nekünk ezt a kis szívességet 😀 ) – szóval február 14-én a piros színtől és hirtelen felfokozódó érzelmektől tobzódó világban mindenki a szívére figyel. Én azonban azt mondom, menjünk mélyebbre a szívünk tevékenységének vizsgálata során, legyünk alaposak, ne pedig felszínesek, olvassunk hozzá egy segédkönyvet!

Sarkadi Lívia: Biokémia mérnök szemmel (Typotex, 2007), két négyhetes példány, 576 S 19

Ismerősöm úgy jellemezte, hogy “egyedülálló mű a témában”. És valóban, amint a kezünkbe vesszük, már elsőre szembetűnő egyrészt az A4-es lapméret, másrészt a szellős, de igen tetszetős színvilággal megalkotott borító, és az, hogy a valamivel több mint 350 oldalas könyvet fényes papírra nyomtatták – minden bizonnyal elég magasak voltak az előállítási költségek. Mindazonáltal ezúttal abszolút megéri az árát a kötet, amely oktatási céllal íródott és előszeretettel alkalmazzák a különféle biokémiai kurzusokon. Meg is felel minden tankönyvi követelménynek: felsorolások, félkövér kiemelések segítik a lényeg kiszűrését, a molekulaszerkezeteket pedig oldalakon átívelő ábrák mutatják be, hogy a különféle folyamatok minél teljesebb megértését tegyék lehetővé.

De miről is olvashatunk ebben az igényes kiállítású kötetben? Nos, a 23 fejezet bőséges olvasnivalót kínál a biokémia kialakulásáról, az élő anyag kémiai összetételéről, a sejtek szerveződéséről, az élő szervezetek reakcióiról, az enzimek működéséről és szerepéről, lebontó és felépítő anyagcsere-folyamatokról, biológiai szabályozásról, biológiai membránokról, az azokon át történő transzportról, sőt az ún. biomérnökségről, amely kifejezést én pl. most hallom először (lássuk csak, 326. oldal… áhá! Biotechnológia, géntechnológia, így már ismerősebb! 🙂 )

Valamelyik főiskolai tankönyvem elejére írta oda az egyébként is sokat követelő oktató, hogy a könyve nem szórakoztat, hanem az elmélyült felkészülést szolgálja. Ne is áltassa magát tehát senki, a biokémia egyáltalán nem könnyű tudomány, szóval a fenti szavak erre az összeállításra is igazak. A téma iránt érdeklődők, diákok azonban nagyon sokat profitálhatnak belőle, ha sikerül átverekedni magukat a kezdeti nehézségeken, amihez sok sikert kívánok! 🙂

tujapont.hu

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: