Jegyzetreform

Szép napot mindenkinek!

Egy kis meglepetéssel szolgálok így a hét elején: a közeljövőben megváltozik – és remélem, mindenki megelégedésére – a jegyzetek kölcsönzési határideje. Többet most nem árulok el, mert a szisztéma még kidolgozás alatt van, de annyit megsúgok, hogy jóval egységesebb lesz a különféle tantárgyak jegyzeteinek hozzáférhetősége – nem utolsósorban pedig a forgási sebességük. Sőt, néhány esetben példányszám-emelkedés is várható! Ennek érdekében tájékoztatóink összegyűjtötték az állományban szereplő számos egyetemi jegyzet állományi adatait, úgyhogy a munka megindult, szerencsére az integrált könyvtári rendszer segítségével a tervezett változásokat elég hamar be tudjuk vezetni. De ejtünk még szót róla, ígérem! 🙂

Lassan a végéhez közeledik a könyveken látható jelzetek korszerűsítése is, amelyek ezzel, mint már említettem, könnyebben olvashatók, könnyebben észrevehetőek lettek. Így jelentősen egyszerűsödik majd a dokumentumok megtalálása a polcon. Apropó megtalálás: aki arra jár, apró változásokat tapasztalhat a szabványok polcán. A papucsok feliratai változtak meg, néhány érvényességét vesztett szabvány pedig lekerült a szabadpolcról. A raktárban persze továbbra is őrizzük őket, illetve mindenki rendelkezésére áll a Magyar Szabványügyi Testület on-line szabványkönyvtára – az elérés miatt keressetek bennünket!

Ahol pedig nagyon besűrűsödtek a polcok, ott némi ritkítást hajtottunk végre, néhány dokumentum innen is levándorolt a raktárba. Ezzel kapcsolatban egy apró tanács. Mondjuk rákerestünk egy könyvre, vannak is példányadatok – tehát megjelent a kis téglalap -, kölcsönözve nincsenek, de nincsenek a polcon sem. Ebben az esetben érdemes a raktári megtalálhatóságra gyanakodni, sőt a gyanakvásnál többet is tehetünk: kattintsunk a sokjegyű példányazonosítóra, majd ott vessünk egy pillantást a Gyűjtemény sorra, s ha ott R betűt látunk, már tuti, hogy azt a raktárból kell felhozni, a kérőlapot tőlünk lehet kérni! 🙂

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: