Wikipédia

A Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár a holnapi napon 10 órától rövid konferenciát szervez „Wikimánia”, avagy a Wikipédiától a helyi wiki-ig címmel. A rendezvény szabadon látogatható, mindenkit – nem csak könyvtárosokat! – szeretettel várnak a szervezők (az Egyetemi Könyvtár csapatából én bizonyosan ott leszek).

A késő délelőttig (talán délig is) tartó előadássorozatban szó esik majd a Wikipédia történetéről, Damokos Bence, a Wikimédia Magyarország Egyesület alelnökének előadásában, azután Tisza Gergő, az Egyesület elnökségi tagja beszél majd az enciklopédia szerkesztési elveiről, végül (de természetesen nem utolsósorban!) Mennyeiné Várszegi Judit, a KKMK osztályvezetője (Helyismereti és Különgyűjteményi Osztály, mint kiderült) mutatja be a könyvtár TÁMOP-pályázata keretében elkészült Győr-Moson-Sopron megyei wikit, amely a Kisalföldi Tudástár része. Ez utóbbi portál több szolgáltatást is nyújt, elérhető a győri könyvtárak közös katalógusa, és otthont ad a Megyei Könyvtár által szervezett különféle online vetélkedőknek, most éppen egy Liszt Ferencről szóló játékos megmérettetésbe lehet bekapcsolódni.

Ez a folytonos fejlesztés alatt lévő adatbázis jelenleg 44 szócikket – személyeket, településeket, művészet- és művelődéstörténeti jelentőségű épületeket, intézményeket – tartalmaz (erről most az jut eszembe, amikor egy közel tízéves útikönyv segítségével próbáltuk meg a párommal felderíteni Győr városát; mit mondjak, vegyes érzelmekkel fejeztem be a túrát, úgyhogy igencsak szükség van némi vérfrissítésre :))

(Gyors fogalmi kitérő: a “wiki” önmagában bármilyen közösség által épített tudástárat jelenthet, amelynek témája tetszőleges, még csak általánosságra sem kell törekednie, a Wikipédia név pedig – a wiki+enciklopédia összetételből – általános gyűjtőkörű, az emberi tudás minden területét összegző adatbázist jelöl).

Mindazonáltal hadd hívjam fel itt valamire a figyelmet. Van rá egy TESCO-gazdaságos húszezresem, hogy az oktatásban is késhegyig menő viták folynak a Wikipédia – mint forrás – hitelességéről. A magam részéről – hogy egészen őszinte legyek – ötletem sincs, melyik oldalnak van igaza. Talán azt a nézetet tudom továbbadni kedves Olvasóinknak, amit az egri főiskolán médiatörténetet tanító tanárnőm képvisel: a Wikipédia nagyon megkönnyíti a kutatások kezdeti szakaszát, innen kaphatunk képet arról, hogy mivel érdemes a továbbiakban foglalkozni, minek érdemes utánanézni könyvben, folyóiratban, on-line adatbázisban, stb. Szóval a saját dolgunkat nehezítjük meg, ha az információszerzés kezdeti szakaszában nem próbálkozunk meg ezekkel a szócikkekkel. Amit pedig már saját tapasztalat alapján teszek hozzá, az az, hogy – amennyiben lehetséges – érdemes a külföldi társoldalakat (angolt, németet) is végigböngészni, sok esetben jóval informatívabbak, mint a magyar gyűjtemény.

Hadd említsem meg egyébként, hogy az OSZK kebelében mozgalom indult meg (még tavaly júliusban), amelynek lényege a magyar Wikipédia könyvtári támogatása lenne. Vagyis a K2.0 kísérleti műhely, amelyről már tettem említést, vállalta annak koordinálását, hogy országos könyvtári, könyvtárosi összefogással tegyék a magyar Wikipédián olvasható információkat hiteles(ebb)é. Ennek eredményeképpen 2010. szeptember 29-én össze is ült egy vállalkozó szellemű munkacsoport, amelynek tagjai elkezdték a feladatok szétosztását, de hogy pontosan hol tart ez a projekt, arról nincsenek információim. Talán holnap kiderül 🙂

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: